Inspiráció – ez volt a BorArtRoom létrehozásnak ötlete

“Művészetmániás” vagyok, sok-sok éve megszállottan fotózóm, s mivel mindkettő terén az idők folyamán egyre több a kapcsolatom, régóta foglalkoztat egy olyan kultúrális centrum létrehozása, ahol művész és rajongó egymásra talál.

Ám mint tudjuk, napjainkban ilyet létre hozni, több szempontból sem egyszerű, ezért ez a fejemben továbbra is terv maradt, mígnem 2016. nyarán, egy témájában visszautasíthatatlan felkérésnek eleget téve a Kontakt Rádió egyik riportalanya nem lettem, ahol az interjú zárásaként az egyik műsorvezető soron következő terveimről nem kérdezett, s pont e nagyszabású gondolatomat osztottam meg Vele.

Az említett műsort interneten hallgatta egy erdélyi Barátom, aki egyik Facebook művészoldalamon Alkotótársam (megverseli fotóimat), és azt kérdezte tőlem: “Bora, nagyon jó ötletnek tartom a terved… de amíg ebből nem lesz valóság, miért nem csinálod meg virtuálisan?”

Nos, ekkor csaptam a homlokomra, igaz… Ő volt az Isteni szikra!

Hát, ez BorArtRoom ötletének története, aminek neve is már régebben összeállt fejemben!

Olyan egyedi oldal kívánok lenni ezen művészportálok palettáján, aki felkutatja, felismeri és bemutatja az ifjú vagy egyéb, még a nagyközönség által nem vagy kevésbé ismert tehetségeket, teret ad nekik és támogatja Őket valamilyen megjelenési formában!

Továbbá a tudomására jutott művészprogramokat, eseményeket, rendezvényeket ajánlja vagy éppen önmaga szervezi!

Az oldal neve egyébként egy szóösszetétel, művésznevemből (“Bora”), azt Art (“művészet”), és az angol Room (“terem”) szóból, amit nálam inkább a “Teatrum”-ot fedi le, tehát olyan épületet, ami a “Kultúra Háza”, ahol előadások, rendezvények, kultúrális programok vannak, sok szekcióban, és emberek egymásra találva önfeledten szórakoznak.

Miután fejemben megszületett ezen internetes portál neve, leírva jutott eszembe, hogy a három szóösszetétel kezdőbetűit naggyal írva, a BÁR szó jön ki, ez pedig, mert itt a művészetekről van szó… lesz egy virtuális “Kultúrbár” – ahol, mi művészet, mindent megtalálsz!

Az itt megjelent írásokhoz hozzászólhatsz, szívesen veszem, ha kommentelsz és megtisztelsz véleményeddel.

Tisztelt Látogatóm, ha majd első blogom és egyben bemutatkozóm olvasva e helyen jársz… Bora, és majdan Csapata szeretettel Reád vár, és kellemes időtöltést, kikapcsolódást kíván! A portál egyébként – az aktuálisan felmerülő igényekre tekintettel – folyamatosan fejlesztés alatt áll, remélem, elnyeri tetszésedet!

További elképzelések az oldallal és a működéssel kapcsolatban, egyúttal bemutatkozó ill. elérhetőségek: lásd “Főoldal”!

4 thoughts on “Inspiráció – ez volt a BorArtRoom létrehozásnak ötlete

  1. Legyenek áldottak a nem véletlen találkozások… Hálás szívvel köszönöm az Égieknek, hogy megismertelek, Barátom! Tudod, hogy hiszek a szavak hatalmában. Hiszem, hogy amit kimondunk, valóra válik. S szép szavaidat hallgatva, ahogyan lelkesedéssel beszéltél erről a jó álomról, erről a szép tervről abban a rádióműsorban, a BorArtRoom-ról, a Helyről, ahol a Szépség igézetében találkoznak majd mindazok, akik Fényt visznek ma a Világba, visszhanggá lettek szívemben a szavak… És hirtelen fölvillant előttem sok-sok internetes oldalad lapja, mintha egy készülő könyv még össze nem fűzött oldalai színesültek volna a nyomdaillatú csöndben, várva, hogy EGY-ek legyenek… És arra gondoltam, hogy hiszen Te már réges-régen rendezel ebben a Teátrumban és nap mind nap fotózod, meséled, írod a különböző jeleneteket…csak épp EGY fedél alá kell hozni őket… Miért ne lehetne ezt megcsinálni virtuálisan? Csak egy ötlet volt, egy gondolat, amit szavakká formáltam Neked… És íme, most itt van előttem a cselekvő Angyal, a teremtő Ember és adakozó kezei közül a Nagy Folyó tükrére íródottan szertehullámzanak a megálmodott és valóra váltott Csodák. Csak nézem a képet, boldogságtól elkönnyesülő szemmel és arra gondolok, micsoda hatalmas akaraterő, mennyi tanulás, hány átvirrasztott éjszaka kellett, míg ajándékul adhattad Nekünk e házat, a helyet, “ahol, mi művészet, mindent megtalálsz!” Nézem a képet és fölvillan emlékeim közt a hófehér sirálymadár hetedhét égen járó gyönyörű szárnya… És kimondom a szavakat: Legyen szép, legyen szabad, legyen áldott és áldón áldva teremtő hely a BorArtRoom, adjon örökkön magából Mindenkinek és úgy legyen a Kultúra Háza, hogy falai között teremjen Szépség és Jóság és Szeretet, hordozza mindenkor Fényálmodóknak töretlen hitét, hogy jobbuljon tőle a Világ s mi, Emberek. Teremtsen s teremtődjön a Kép, a Szó, a Dal, a Hang,az Érték és az Érzés hatalmával, alkosson s alkotódjon az EGY legszebbik erejével, Mindenek örömére.

    1. Kedves Barátom és Művésztársam,
      immár nem titok senki előtt,Te voltál, Aki az ominózus rádióriportot követően biztattál, valósítsam meg tervem, még, ha első lépésként virtuálisan is!
      Nos, megfogadtam, és látod… kész van, működik az oldal!
      Köszönöm további inspiráló és bátorító szavaidat, Rád jellemző csodás gondoltaidat!
      Remélem, folyamatos tetszésedet elnyeri, és írásaiddal színesíted majd ezen portál repertoárját!

      1. Tetszésemet máris elnyerte! És szívesen írok majd!!! Az inspiráció Tőled is szokott ám jönni hozzám, felém! Főleg mikor a gyönyörű fotókat látom!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*