ELISMERÉS: Andresz Kati szakmai díjas

2018. szeptember 1-én, Budapesten, a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Központban átadták az év szinkron színésze és színésznője szakmai és közönség díjait, ahol a Hölgyek között kedves Barátom, Andresz Kati kapott elismerést a szakmától – amely azért is értékes, mert e területen a legnehezebb a csúcsra érni… nos, Ő megérdemelten odajutott – és ehhez szívből gratulálok!

Mindannyian, akik a Mozit, TV-t folyamatosan nyomon követik, tudják, régebben méltán világhírű volt a magyar szinkron… manapság, a piacgazdaság korában már más idők járnak, de azért e nehezebb körülmények közepette is van még presztízse a “szakmának”!
Kati színpadi szerepei, irodalmi estjei mellett, amikben magam is láttam, évtizedek óta egyik ikonja a magyar szinkronnak (kölcsönözte különleges orgánumát már többek közt Romy Schneidernek, Susan Sarandonnak, és például a közkedvelt Szulejmán sorozatban a mindenki által tisztelt Afife Asszony hangja is volt… Általa a török színésznő csodásan szólalt meg magyarul), de eddig semmilyen elismerésben nem részesült, ám Ő nem panaszkodott, csendben, szerényen tette a dolgát, és vitte családját is a hátán.

Róla is elmondhatnék, olyanokat, mint szakmai alázat, és egyéb, az előző blogomban méltatott Dévai Nagy Kamillához hasonlóan, ezért büszkén mondhatom, Vele is személyes ismeretségben vagyok, amit mi sem bizonyít jobban, s egyúttal egyéniségét is jellemzi, hogy mikor tavalyi fotókiállításomon fellépőnek felkértem, azonnal igent mondott, de miután kiderült, ezt követően megbetegedett, akkor sem mondta le, és nagy örömet szerzett nekem és a jelen lévő közönségnek.

Ám, ha már Család… Kati remélem, elnézi nekem, hogy erről is írok. Tudom, mekkora a szíve, és színművészi munkája mellett, milyen áldozatokat hoz érte. Erejét nem kímélve gondozza idős Édesanyját, nemrég született unokája, ami nyilván fokozza energiáit, ugyanakkor nagymamai kötelezettséget is jelent Neki, ezenkívül megrögzött állatbarát, kutyáit szinte családtagként kezeli. Lánya, Hunyadkürti Éva, a közismert HolyChicks együttes énekesnője, Gyermekei Édesapja, a szintén színművész Hunyadkürti István, immár az 50. évadját kezdi. Tehát Nála a Szakma és a Család örökös terítéken van… és csodálom Őt, hogy képes e kettő között sikeresen lavírozni.

Kedves Kati,
sok rajongód között én is, további eredményes munkát, örömteli magánéletet, ebből merített erőt és jó egészséget kívánok Neked!

Forrás: szinkronikum.hu, Elisabeth Sass (FB. – képek)
(Továbbiak Katiról és az eseményről Facebook BorArtRoom-on)

De ezen túlmenően, Róla még mit illik tudni – Ki is Andresz Kati?

Nos, ezt mondja Róla a Wikipédia…

 

Összeállította és szerkesztette: Streit Gábor Bora & BorArtRoom

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*