Programajánló 10.13. (Vidék)

AZ ESEDÉKES PROGRAMOKAT TOVÁBBRA IS SZEMEZGETEM / 2. RÉSZ

Tisztelt Látogatóim,
mindenek előtt, ismételten biztatlatlak Benneteket “BorAjánló”-ra (heti hírlevél) feliratkozni, és akár mások felé is ezt propagálni, mert mint már többször is jeleztem, tervezek más jellegű információkat is az érdekeltek részére közreadni!
Ha a “BoraBlog“-on belül a konkrét heti programokra lennétek kíváncsiak, akkor az újannon létrehozott “Programok” menűpontban ezt gyűjtve, időrendi sorrendben megtekinthetitek.

HETI AJÁNLATOMAT IMMÁR  KÉT RÉSZBEN JELENÍTEM MEG: AZAZ VIDÉKI ÉS BUDAPESTI RENDEZVÉNYEK!

A vidéki rendezvényekből ezt választottam ki, és ajánlom Mindenkinek, pláne, mert a Művésznő szuggesztív előadásának már voltam én is részese.

MEISTER ÉVA: ÁRVA BETLEN KATA (Felnőtteknek: drámakedvelőknek – díjmentes, de adományokat elfogadnak)
10.13. (péntek), 17,00-18,30 óra: Banai Református Templom, Bana, Jókai Mór út

Kocsis István történelmi monodrámájának jótékonysági előadása a helyi református parókia felújítására.
“Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”

Jó szórakozást kívánok!

Forrás: Facebook (kép)

Összeállította, szerkesztette: Streit Gábor Bora

(FIGYELEM: A BUDAPESTI PROGRAMAJÁNLÓ / 010-1, AZ ELŐZŐ BORABLOG!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*