2017. április 11.: A magyar költészet napja

Aki ismer, tudja, nem csak a fotózás a szenvedélyem, hanem az irodalom nagy hódolója is vagyok (és e portál a kultúra védnökeként ezt is jegyzi), s mert e mai nap pont erről szól, és éppen aktuális, így szeretném erre Mindenki figyelmét felhívni. Szeretném továbbá és ennek kapcsán isteníteni csodás nyelvünket, a mi magyar anyanyelvünket, amely más nemzetiségűek szerint is, választékossága, szókincse, metafórái, és még megannyi adottsága alapján alkalmas a líra húrjainak tökéletes megpendítésére, amit Nemzetünk Költői és Írói, a mi nagy boldogságunkra, már régóta gyakorolnak.

Köztudott, hogy a fent jelzett esemény József Attila, nagy költőnk születésnapjához kötődik, s így e napot egy számomra nagyon kedves, megzenésített versével szeretném ünneppé tenni, és róla megemlékezni.

Kopogtatás nélkül

Én ma ebben tevékenyen részt is veszek, mert a kora délután Budapest, XIX. kerületében, a KMO-ban leszek jelen, ahol evvel kapcsolatos verset bárki elmondhat, este pedig a Hősök teréhez közeli, Vuirtuózok Hangversenyteremben, ahol profi tolmácsolásban Ady és Radnóti költemények fognak elhangzani.

Mindenkinek meghitt szép gondolatokat… töltse meg Lelketeket a poétika!

Streit Gábor Bora

(A fotó forrása: www.elsoiskolabudaors.hu)

2 thoughts on “2017. április 11.: A magyar költészet napja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*