Eltávozott egy Nagy… Kányádi Sándor meghalt

MEGINT KEVESEBBEK LETTÜNK EGY GÉNIUSSZAL…

Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas, erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Nekem volt szerencsém 85. születésnapján találkozni Vele, Kocsár Miklós zeneszerző oldalán, Akivel igaz hazafiként köztudottan jó viszonyban voltak, s Aki több versét is megzenésítette.

Jó szánut, jó fejsze

Könyörgés tavasszal

Kányádi Sándor 1929. május 10-én született Nagygalambfalván, Romániában. A székelyudvarhelyi református kollégiumba, a Római Katolikus Főgimnáziumba és a fémipari középiskolába járt iskolába, majd beiratkozott a Szentgyörgyi István Színházművészeti Főiskolára, de a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar–irodalom szakos tanári diplomát 1954-ben. Tanárként azonban soha nem dolgozott, életét az irodalomnak szentelte – írja róla a Wikipédia.

Első versét Páskándi Géza közölte 1950-ben a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1951–52-ben az Irodalmi Almanach segédszerkesztője, ezzel egy időben néhány hónapig az Utunk, 1955–1960-ban a Dolgozó Nő munkatársa, 1960-tól 1990-ig pedig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője volt. Írói álneve Kónya Gábor volt.

Tevékenyen részt vállalt az irodalmi életben, iskolák, könyvtárak, művelődési házak állandó vendége volt Romániában, majd Magyarországon és a környező államok magyarlakta településein – írja róla a Petőfi Irodalmi Múzeum szócikke.

1956 októberében-novemberében a Romániai Írószövetség küldöttjeként a Szovjetunióba utazott, ellátogatott Leningrádba, Moszkvába és Örményországba. Ekkor lépte át először a román–magyar határt, de Magyarországon csak átutazott. 1967-ben utazott először nyugatra: Bécsben megtartotta a Líránkról Bécsben című előadását. 1969-ben Székely Jánossal, Békés Gellérttel részt vett a Bolzanói Szabadegyetemen. 1971-ben a Pen Klub meghívására Sütő Andrással Norvégiába és Svédországba utazott. 1973-ban Püski Sándor meghívására Sütő Andrással, Farkas Árpáddal, Domokos Gézával és Hajdú Győzővel az USA-ba és Kanadába látogatott. 1984-ben hosszabb észak- (Kanada, USA) és dél-amerikai (Argentína, Brazília) előadó körúton vett részt. 1992-ben Izraelben mutatta be erdélyi jiddis népköltészet-fordítását.

1987-ben meghívták a rotterdami nemzetközi költőtalálkozóra, de nem kapott útlevelet, ezért tiltakozásul kilépett a Romániai Írószövetségből.

Volt az Antitotalitárius Demokratikus Fórum tiszteletbeli elnöke, tagja volt a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottságnak. A Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2009-től a budapesti I. kerület díszpolgára volt. A Kossuth-díjat 1993-ban kapta meg, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal 2004-ben, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét 2009-ben, de ezek mellett még többtucatnyi díjjal tüntették ki. 2014-ben a Nemzet Művésze, 2017-ben, élete utolsó nagy elismeréseként Prima Primissima díjas lett.

Hatvan éve élt házasságban feleségével, Tichy Mária Magdolnával. Részt vett a Digitális Irodalmi Akadémia megalapításában, az ő kezdeményezésére nyílt meg 2012-ben Budapest I. kerületében a Mesemúzeum és Meseműhely.

Ő írta többek között a Valaki jár a fák hegyén-t, a Szelíd fohászt, az Álmodót vagy a Hallgat az erdőt. Felnőtt- és gyerekverseiről, meseköteteiről is híres volt, a Kaláka együttes is örök életűvé tette sok művét.

Várhatóan szülőfalujában, Nagygalambfalván helyezik örök nyugalomra. A temetés időpontjáról a család később ad tájékoztatást.

Forrás: Wikipédia, index.hu

Összeállította és szerkesztette: Streit Gábor Bora & BorArtRoom

  • Programajánló – hírlevél info: 02.19-25. (8. hét)

    TISZTELT LÁTOGATÓIM, kérlek Titeket – 01.20-i, “PROGRAMOK” alatt létrehozott bejegyzésemre kivatkozva – kísérjétek továbbra is figyelemmel Facebook BorArtRoom-ot.  Ott készítettem a Részetekre, a fenti időpontra (hétfőtől-vasárnapig) vonakozó, […]

  • Eufória…2

    Tisztelt Látogatóim, műsoros fotókiállításom lezárultával egyfolytában pörgök, és igyekszem feldolgozni az eseményeket… mert amit ott kaptam a Jelen Lévőktől (Művészek […]

  • ÚJ ÉVI ÜDVÖZLET!

    TISZTELT LÁTOGATÓIM, immár átlépve az előző évet és belépve az újba… Aki tett fogadalmat, azért – Aki nem, annak meg […]

  • Streit Gábor Bora fotókiállítás meghívó: “Imágóm a fénymágia – újratöltve”

    Elkészült a már előzetesen jelzett meghívó, mely ezennel, és ezúton publikálásra kerül! A dokumentum minden lényeges információra kiterjedő, ha mégis […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*