Programajánló 10.20-26. között (Budapest)

AZ ESEDÉKES PROGRAMOKAT TOVÁBBRA IS SZEMEZGETEM / 1. RÉSZ

Tisztelt Látogatóim,
mindenek előtt, ismételten biztatlatlak Benneteket “BorAjánló”-ra (heti hírlevél) feliratkozni, és akár mások felé is ezt propagálni, mert mint már többször is jeleztem, tervezek más jellegű információkat is az érdekeltek részére közreadni!
Ha a “BoraBlog“-on belül a konkrét heti programokra lennétek kíváncsiak, akkor a nemrég létrehozott és már  működő “Programok” menűpontban ezt gyűjtve, időrendi sorrendben megtekinthetitek.

HETI AJÁNLATOMAT IMMÁR  KÉT RÉSZBEN JELENÍTEM MEG: AZAZ BUDAPESTI ÉS VIDÉKI RENDEZVÉNYEK!

A sok-sok budapesti rendezvényből ezeket választottam ki, és ajánlom Mindenkinek, melyben egyre több művészkapcsolatomból adódóan személyes ajánlásúak is vannak, s van olyan, amin magam is részt veszek és fotózok, ill. némileg a szervezésben is közreműködök.

Ha majd belenéztetek az általam csokorba gyűjtött kínálatra, ismét azt tapasztaljátok, hogy színes és sokrétű, tekintettel van többféle érdeklődési körre, ízlésre, egyebekre… ebben a ciklusban viszont az október 23-i nemzeti ünnepünki ill. Szabadság napjai rendezvények élveznek elsőbbséget!

 

01.)

 

02.)

 

03.) 

 

04.) 

 

05.) 

 

06.)

 

07.) 

Várható programok01
Várható programok02

 

08.) 

 

Bárki, bárhová megy… jó szórakozást Neki!

Forrás: Facebook, net (szöveg, képek)

Összeállította, szerkesztette: Streit Gábor Bora

 

(FIGYELEM:

1.) KLIKK A KÉPEKRE – MINDEN LÉNYEGES BENNE!

2.) A VIDÉKI PROGRAMAJÁNLÓ / 011-2, A KÖVETKEZŐ BORABLOG!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*