13. Fotógaléria/17 kép: SAB-Zone koncert Budafokon

Tisztelt Látogatóm,
ha nagyobb méretben is szeretnéd látni a fotót, klikkelj a képre, majd a bezárás után (close) újabbat tudsz megnézni, vagy a kinyitott fotó alatti kisebbekre vagy a jobb oldalt lévő (next) gombra kattintva tovább tudsz lépni, míg végig nem nézed az albumot.

A felvételek időpontja és helye: Budapest – 2017.08.02.

Az említett formációval most találkoztam először, de nagyon örülök, hogy a Klauzál Ház szervezője – Funk Ivett – meghívásnak eleget tettem, mert Bakó Krisztina énekesnővel kiegészülve, remek zenészeket ismertem Bennük meg. Ennek kapcsán adom közre ott készített fotóim a koncertről. Augusztus 2-i, Facebookon lévő portálomon említettem, itt külön beharangozót nem teszek, de, ha készülnek fotók, megosztom mindenféleképpen, és ezeket galériákba rendezem.

“SAB-Zone koncert
a Klauzál Garden Nights programsorozat keretén belül

SAB-Zone, azaz Sándor, Attila és Béla zónája, gondolatai, megnyilvánulásai, a zene szeretete és az együtt muzsikálás nyújtotta öröm kifejezése és megosztása mindenkivel. A SAB-Zone, egy fajta új-régi kapcsolat, hiszen a tagok közel negyedszázada megkezdett zenei ismeretségén és azóta tartó barátságán alapszik. A három zenész 1991-ben, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, osztálytársakként alapította meg első zenekarát Clusters néven, mely egészen egyetemi tanulmányaik befejezéséig aktív színfoltja volt az akkori magyar jazz életnek. Most – 25 évvel és rengeteg tapasztalattal később – újra összeállt a zenekar, hogy saját maguknak, illetve a zeneszerető és zeneértő közönségnek is megmutathassák, hol tartanak ma.”

Forrás: Klauzál Ház Facebook meghívó

Jó szórakozást kívánok: Streit Gábor Bora (PhotoBora)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*