Elhunyt Schubert Éva… Isten nyugosztalja!

Tisztelt Látogatóim,

szomorú szívvel tudatom Veletek, amit ugyan minden bizonnyal más csatornákból már tudtok… de én is szeretnék emlékének adózva hírt  adni arról, megint lejárt, itt, a Földön egy zseni ideje, egy Művészé, egy emberé, aki hosszú kort megérve, méltósággal viselt, súlyos betegsége következében lelkét ma átadta a Teremtőnek, és örökre lecsukta szemét… Schubert Éva (klikk ide), Kosssuth díjas színművésznő, érdemes művész, és még további elismerések birtokosa – élt 86 évet.

Médiatudósítás távoztáról (kikk ide)

A fiatalabb nemzedéknek talán a neve nem sokat mond, de a negyvenes, vagy annál idősebb korosztálynak, minden bizonnyal. Schubert Éva azon “utolsó Mohikánok” egyike volt, Aki pontosan tudta, mi a színészmesterség, vele született tehetsége folytán minden műfajban otthonosan mozgott. S ebben volt az Ő nagyszerűsége, s persze, intelligenciájában és sajátos lényében, közvetlen személyiségében… ezért is szerette Őt ennyire közönsége. Ő nem az a “primadonna” volt, aki kegyet gyakorol és lereszkedik a hódodólokhoz, hanem az, Aki hétköznapi emberként élte életét. 6 évvel ezelőtti, tolószékbe kényszerült állapota miatt, visszavonult a nyilvánosságtól, s azóta küzdött betegségével, ami immár legyőzte Őt.

Szeretett Művésznő, kedves Éva… valahol tudjuk mindannyian, ez az élet rendje, végső sorsát nem kerülheti el senki… mégis a távozó,  fizikai léte elmúltával, szellemisége hiánya által, pótólhatatlan űrt hagy maga után, az élők szívében… mi is ezt érezzük, de elfogadjuk, mert mást nem tehetünk… egyet viszont igen… emlékezünk, és nem feledünk! Kívánjuk azt, ha már e Világban, idelenn többé nem játszhatsz… játssz tovább, odafönn az Angyaloknak.

Ha majd kitűzik a végső búcsút Tőle… arról is tudósítok e helyt… addig próbáljuk tudomásul venni, Ő már nincsen.

Forrás: net (kép)

Összeállította, szerkesztette: Streit Gábor Bora

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*