Ismét sport… Erste World Nagydíj, Nemzetközi Vitorlásverseny: Balatonfüred – 2017.07.06-08.

Holnap kezdődik e nemzetközileg is jegyzett, újabb sportesemény Magyarországon (klikk ide), mely Európa (klikk ide) legnagyobb tókerülő versenye, és immár 49. alkalommal rendezik meg imádott Balatonunkon népszerűsége töretlen, sőt, egyre nő!

A verseny honlapja (klikk ide)

Számomra, amit már előző blogjaimban is megfogalmaztam, a sport az egyetemes emberi kultúra része, egyfajta művészet, embereket motivál, tömegket mozgat meg… adott esetben talán mindegy, hogy aki ezt teszi, esetleg a gitár húrjai közé csap vagy befogja a szelet a vitorlába, főleg, ha evvel megbecsülést szerez Hazájának. S ha ilyen jelentős, nemzetközi esemény e Honban kerül megrendezésre, úgy érzem, kötelességem erről, e portálon hírt adni, és ezt promótálni, hogy általa tán még többen tudjanak róla, és figyeljenek rá jobban oda. S mindezekre tekintettel, szerintem az sem mellékes, hogy az a Stáb, aki ezt megszervezte, biztosítja, stb., s mindazok munkája és annak elismerése, akik ebben részt vesznek, valamennyire reflektorfénybe kerüljenek, hiszen az Országnak hoznak érdemeket!

További információ (klikk ide)

Képek egy előző versenyről (klikk ide)

És a legszebb dal a vitrlázásról… (klikk ide)

Jó szelet a versenyzőknek, csodás látványt a nézőknek!

Forrás: net (kép)

Összeállította, szerkesztette: Streit Gábor Bora

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*