Fotókiállítás nyitóm – köszönet!

 

Kedves Látogatóim,

nem hiába készültem rengeteget műsoros fotókiállításomra, mert olyan érzést kaptam jelenlévő és fellépő Barátaimtól, amit sosem felejtek el! Közönség és Művészek határtalan szimbiózisban voltak, és egymásra találtak, az öröm, az adrenalint az egekbe emelte bennem, és Mindenki szemében a szeretet tükröződött vissza… az a szeretet, mely a fény mellett a másik éltető erőm nekem!

Köszönöm Mindenkinek, Aki e sikeres kiállítás és pazar műsor létrejöttében, bármiben is hozzátett, Művészbarátaimnak, Akik színvonalas előadásaikkal emelték a program fényét, a Kandúr Pub vezetésének, a kedves  kiszolgálást és a közreműködést, Dévai Györgynek, Aki értő és meleg szavaival nyitotta meg a kiállítást, és helyszínre érkezett Vendégeimnek, néző Barátaimnak, Akik tapsaikkal viszonozták a teljesítményt!

Azt est zárásaként, finom étkekkel és italokkal kényeztettük gyomornedveinket, s Aki még ott maradt a műsor után, frenetikus buliban volt része.. volt karaoké, kacagás, és össztánc, szóval minden “háváj”!

A készített élő adás videókon meggyőződhet erről, Aki nem tudott eljönni, s Aki pedig ott volt, jó lesz majd neki visszaidézni.

Tervezek kiállítászárót, szintén műsorral, várhatóan május 14-én, Aki fantáziáját – ezek után megmozgatta, kérem jelezze!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*