Pápai Joci az első 10-ben az Eurovízión!

A szakmai zsűri szavazásainak köszönhetően, az első körökben pontot sem kaptunk, később is csak aprókat, majd jött egy 8-as, és Horvátországtól a maximum, azaz tizenkettő – köszönjük Horvátország! Mindezekkel együtt is inkább a mezőny második felének vége felé voltunk találhatóak, és azt hittem, jön az évek óta szokásos séma, és itt már labdába sem rúgunk.. de megérkeztek a közönségszavazatok, és itt már jóval magasabb pontszámot kapunk, aminek köszönhetően Hazánk, összességben a nagyon előkelő 8. helyet szerezte meg, ami véletlen folytán pont a döntőbeli rajtszámunk is volt!

BRAVÓ, JOCI – HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

Forrás (képek): DUNA TV (szerkesztő: Streit Gábor Bora)

Helyszíni tudósítás (klikk ide)

A dal

  • Téli időszámítás!

    ELINDULT A TÉLI IDŐSZÁMÍTÁS! Kezdete: 2017. október 29. (vasárnap) – vége: 2018. március 25. (vasárnap) Tisztelt Látogatóim, remélem, senki nem […]

  • Visszatekintő: Muravidéki Vágta: Lendva – 2017.08.05.

    Megint egy ilyen esemény is bekerül újra az itt helyt kívánó tudósítások közé, hiszen, ahogy már a Székely Vágtánál is […]

  • BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

    SZERETETTEL KÖSZÖNTÖM AZ ÉV UTOLSÓ NAPJÁN MINDEN FELIRATKOZÓMAT, ÉS VIDÁM SZILVESZTERT KÍVÁNOK NEKIK – AZ ÉV ELSŐ NAPJÁTÓL PEDIG MINDAZT, […]

  • Halas Napok: Tiszafüred – 2017.07.07-09.

    Tiszafüred (kikk ide) a Tisza-tó (klikk ide) “fővárosa”, Poroszlótól (klikk ide), a másik jelentős, környékbeli településtől nem mesze, mely a tó közvetlen […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*