Gyulai Végvári Napok: 2017.07.28-30.

Visegrádhoz hasonlóan Gyulán is lesznek a nyári programok keretében történelmi játékok, de Egerhez hasonlóan itt a török időket idézik meg. Amúgy maga a város, a Békés megyei székhelyű, Békéscsaba tőszomszédságában van, kiváló adottságokkal és több látnivalóval (Vár és Várszínház, Várfürdő, stb.), ahonnan különböző kirándulásokat is lehet tenni (pl. a Szarvasi Arborétum). Mivel Szigetvár és Eger mellett Gyula vára volt a török-oszmán elleni védekezés harmadik legfontosabb bástyája, így érthető, ha a városnak is jelentős emlékei vannak abból a korból, amiket mostanság hagyomány és divat feleveníteni.

A Végvári Napok programjai (klikk ide)

A három nap során megelevenedik a török kori Gyula hangulata.

Megismerhetjük a végvári vitézek életét, csatajeleneteken keresztül felidézzük a kor harci szellemét. A gyulai várba látogatók megismerhetik a várnak és környékének történetét, hősies védőik legendáit. A rendezvényt színesítik a Várkertben táborozó hagyományőrző egyesületek, hagyományőrségek korhű bemutatói.

Gyula nem csak jelképesen tekinthető Európa védőoszlopának, mert falai között szinte egész Közép-Európa fiai képviseltették magukat. Egyetlen magyar végvár sem volt képes feltartóztatni a török sereget ilyen hosszú ideig, mint Gyula. A vár elestét követően 129 évig török közigazgatási egység központjaként működött.

Várszínházi előadások (klikk ide)

Látnivalók (kikk ide)

Kirándulások a környékre (klikk ide)

Forrás: net (képek)

Forrás: www.utazzitthon.hu/program/gyula/gyulai-vegvari-napok-2017-88197 (szöveg / 2. rész)

Aki eljut Gyulára, kívánom, érezze magát otthonosan, és legyen kellemes a szórakozása!

Összeállította, szerkesztette: Streit Gábor Bora

  • Áldott Pünkösdi Ünnepeket Mindenkinek!

    DE MIT IS ILLIK TUDNI A PÜNKÖSDRŐL? A húsvét utáni ötvenedik napon, az idén május 20-án ünnepli a keresztény világ […]

  • Megjött a Mikulás!

    MA, DECEMBER 6-ÁN, MEGÉRKEZETT A GYERMEKEK NAGY BARÁTJA… …A SANTA, A TÉLAPÓ, A MIKULÁS… ÉS  ENNEK MODERN KORI ÖRÖMHOZÓJA – […]

  • 11/17 13. Fotógaléria/17 kép: SAB-Zone koncert Budafokon

    Tisztelt Látogatóm, ha nagyobb méretben is szeretnéd látni a fotót, klikkelj a képre, majd a bezárás után (close) újabbat tudsz […]

  • Programajánló 11.04-06. (Vidék)

    AZ ESEDÉKES PROGRAMOKAT TOVÁBBRA IS SZEMEZGETEM / 2. RÉSZ Tisztelt Látogatóim, mindenek előtt, ismételten biztatlatlak Benneteket “BorAjánló”-ra (heti hírlevél) feliratkozni, […]

2 thoughts on “Gyulai Végvári Napok: 2017.07.28-30.

  1. Örömmel figyelem, ahogy testet ölt az elképzelésed. Tisztelet a rengeteg munkáért, amit egy – egy cikk összeállításába fektetsz.
    Nagyon tetszik amit csinálsz, és véleményem szerint hiánypótló.
    Köszönöm a színvonalas anyagokat. Sok sikert kívánok a folytatáshoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*