POSZT: Pécs – 2017.06.08-17.

Pécs, ókori nevén Sophiane nem csak egy megyei jogú, szép fekvésű, történelmi építészeti emlékekkel rendelkező, mediterrán város, mely Magyarország ötödik legnagyobb települése és egyben Baranya megye (klikk ide) székhelye, hanem 2010-ben Európa kultárális fővárosa (klikk ide) ill. előtte és utána is egy, a művészetekért sokat tevő város. Itt, a belvárosban, a Székesegyház és a világörökséghez tartozó ókeresztény sírkamrák közvetlen közelségében található a messzeföldön híres Csontváry Múzeum, ahol magam is többször jártam és csodáltam meg az intézmény névadójának, Csontváry Kosztka Tivadarnak (klikk ide) különleges festményeit, s azoknak máig megfejthetetlen színvilágát. Két olyan barátom is él e varázslatos helyen (festő és galériavezető ill. táncos), Akik megerősítettek abban, hogy Pécs élhető, és érdemes róla beszélni, főleg, hogy a napokban megkezdődött a Pécsi Országos Színházi Találkozó, a POSZT, mely számtalan igényes előadással és különféle programokkal kényezteti és kápráztatja el a helyieket ill. az odalátogató turistákat. Ennek egyik érdekes eseménye a Fergeteges Zenés Versszínházi Gála (Facebook – klikk ide), melyben többek közt fellép Takátsné Földi Zsuzsana (Facebook – klikk ide) Barátom, Aki Arany János – Családi körét (klikk ide) jelnyelven (klikk ide) és hanggal adja elő. Zsuzsát évek óta ismerem, több fellépését, önálló műsorát is láttam, és folyamatosan lenyűgöz tehetsége, ambíciója, mely ékes bizonyítéka annak, hogy hendikeppel is lehet teljes életet élni, ha valakinek vannak céljai, főleg, ha az pont a Művészetben teljesedik ki, ami nem csak magának, hanem másnak is örömet okoz, számomra pedig az egyik legnagyszerűbb érték.

Aki teheti, látogasson el 17-ig Pécsre, merüljön el város egyedi hangulatában, és forgatagában, szippantsa be a kultúra töményen jelen lévő molekuláit, és töltődjön fel a vérpezsdítő vagy épp nyugalmat gerjesztő fesztiváleseményektől.

A POSZT-tal kapcsolatos linkek:

1.) klikk ide (programok)

2.) klikk ide (fesztivál)

3.) klikk ide  (aktuális)

4.) klikk ide (verseny)

Péccsel kapcsolatos linkek:

1.) klikk ide (Pécs)

2.) klikk ide (Csontváry Múzeum)

Forrás: Wikipédia (szöveg), Facebook & Magyar Versmodók Egyesülete

Összeállította, szerkesztette: Streit Gábor Bora

One thought on “POSZT: Pécs – 2017.06.08-17.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*