A víz világhete

BOLYGÓNK LEGCSODÁLATOSABB ADOTTSÁGA A VÍZ, MELY ÉLETÜNK LÉTE…

…mégis olykor nagyon mostohán bánunk vele… talán még rosszabbul, mint környezetünkkel, a természettel… s aminek, hogy szarkasztikus legyek, a klímaváltozásnak köszönhetően… egyre gyakrabban isszuk meg a (nem kívánt) levét.

Ennek most a legeklatánsabb a példája az amerikai, texasi – napok óta tartó – esőzés, ahol az utcákon 1-1,5 m-es víz hömpölyög, lehetetlené téve az élet normális menetét, sőt, egyre több emberáldozatot követelve. Normális ez? Miért van ez? Megannyi kérdés… Az a víz, ami nélkül létezni sem tudnánk, itt… nagyon nehéz ezt kimondani… épp az ellenségünk.

Ezen napokban van A víz világhete, aminek keretében Áder János köztársasági elnökünk – aki amúgy is a környezetvédelem nagy élharcosa – Stockholmba látogatott, ahol részt vett a svéd királyi család által, 1997-ben alapított Stockholmi Ifjúsági Víz Díj (Stockholm Junior Water Prize) díjátadóján, amin immár 2013. óta Magyarország is részt vesz, és idén a budapesti, kőbányai Szent László Gimnázium csapata képviseli Hazánkat.

PÁR ÉRDEKESSÉG A VIZZEL KAPCSOLATBAN

Ugyanúgy kb. 70%-ot foglal el Földünk területéből, mint amekorra részt alkot az emberi testben… ugyanakkor ebből csak 3% az iható édesvíz, a többi, tenger, azaz sós víz, így emberi fogyasztásra alkalmatlan. Mert mit nem adnánk egyetlen cseppjéért, egy apró kortyért, ha egy sivatagban, ahol égen-földön nincs közelben oázis, végtelenül elcsigázottan, tikkasztó szomjúságunk enyhíteni akarnánk általa?
Nos, erre tökéletesen érvényes az a megállapítás… mit érsz avval, ha a feltöltött bankkártyád ott lapul a zsebedben, mikor a kulacsod üres…?! Ezért is van, hogy még ennivaló hiányában hosszabb ideig bírjuk, addig ivás nélkül lényegesen rövidebbig, hisz’ testünk nem kapja meg azt, ami a legfontosabb neki az életbenmaradáshoz!

(A víz nem arany, nem drágakő, nem pénz…
…a víz élet: Streit Gábor Bora)

Természetesen nem csak inni szeretjük e csodás folyadékot, hanem úszni is benne, főleg hőségben vagy éppen sportversenyen.
Az óriási sikerű – nemrég zárult – magyarországi Vízes VB tökéletes példát szolgáltatott erre… mekkora a jelentősége. Úgy tűnik (és ez a hazai rendezésnek is köszönhető), e sport átvette az atlétikától a vezető szerepet, s az Olimpia után már ez második legrangosabb esemény!
Ragozzam még tovább, mennyire fontos a VÍZ?! Úgy gondolom… ez bőven elég.

DE NÉZZÜNK MÉG TOVÁBBI KÜLÖNLEGESSÉGEKET

A víz alatt teleportálni is lehet!

A víz tud emlékezni?

A víz képes információt tárolni!

A víz információ hordozó is egyben?

Lehet, hogy a víz két részes?

A víz a fogyókúrához is jó?

További érdekességek!

Sokkoló a vízről!

ELKÉSZÜLT A VÍZSZEGÉNY SZÁRAZFÖLDI TERÜLETEK TÉRKÉPE

Milyen érdekes, míg a Bolygónk nagy részét víz borítja… vannak olyan területek, ahol szinte sosem látnak ilyet.

KONKLÚZIÓ

Vagy vigyázunk rá jobban, és takarékoskodunk vele… vagy elkezdhetünk gondolkodni, hogy tudunk a tengervízből ihatót gyártani?
Viszont eddigi ismereteink szerint ez méregdága eljárás, s, ha a folyamatosan gyarapodó földi lakosságot vesszük alapul, akkor ez gyakorlatilag megfizethetetlen. De, ha mégis… mi lesz a fixió? Kiisszuk az óceánokat? És akkor mi lesz az ottani élőlényekkel, és a halászattal? És hogyan fogunk hajózni… és a többi, és a többi?! Azt meg aztán a Jóisten ne adja meg, hogy majd egyszer ebből is biznisz, s így valakinek kizárólagossága legyen e felett, mert akkor e hatalom birtoklásáért már olyan – minden eddiginél nagyobb harc lehet… aminek beláthatatlan a következménye, és az lehet az enberiség itteni létének vége…
Azt hiszem, ebbe… hogy újfent szarkasztikus legyek… nem érdemes mélyebbre merülni, mert végképp megfulladunk vagy jéghegynek megyünk… maradjunk a ralitások talaján, és tegyük meg, amit lehet. Nem mondom, hogy nem fürdöm, és azt sem, ki sem nyitom a csapot, hogy vizet igyak. Egyet viszont nem teszek… pontosabban kettőt… nem pocsékolom, és, ha kell, ha, nem… nem folyatom, a mellékhelyiséget leszámítva pedig igyekszem a lehető legkevesebbet szennyezni… hisz’ már tudjuk… a víz nem felejt!

Forrás: net (képek)

Összeállította, szerkesztette: Streit Gábor Bora

 

 

2 thoughts on “A víz világhete

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*