Péntek – tizenharmadika: 2018. július

Ezeket biztosan nem tudtad a péntek 13-ról…

Csak babona, vagy tényleg szerencsétlenséget hoz a péntek 13.?
Vannak, akik annyira félnek tőle, hogy semmilyen fontos eseményt nem időzítenek erre a napra.
Kíváncsi vagy, miért övezik baljós árnyak ezt a napot? Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat. Ezekről eddig biztosan nem hallottál…

13-an ültek az asztalnál

Az, hogy épp a péntek 13-át kiáltották ki szerencsétlen napnak, két okra vezethető vissza a vallástörténészek szerint: Jézust pénteki napon feszítették keresztre, az utolsó vacsorán pedig tizenhárman ültek az asztalnál…

A 12 szent szám, a 13 balszerencsét hoz

Az arab világban a 12-est szent számnak tekintették, mert könnyen és sokféleképp osztható. Ez pedig éppen elegendő indok volt arra, hogy az utána következő 13-as számot veszélyesnek és balszerencsésnek minősítsék.

Loki, a balszerencsés 13-as

A skandináv mitológiában is akad magyarázat, miért olyan peches szám a 13-as. Eredetileg 12 félisten őrködött az emberek felett, ám egy napon csatlakozott hozzájuk a 13., Loki személyében. Ő egyáltalán nem kedvelte az embereket, sőt kifejezetten gonosz volt velük – emiatt azon a vidéken semmi jóval nem kecsegtet a 13-as szám.

Pénteken esett csábításba Ádám és Éva

Egyes tanulmányok szerint péntekre esett, amikor Ádám és Éva elcsábult, és megkóstolta a tiltott gyümölcsöt. A Biblia szerint önmagában már ez a tett ez is igen nagy bonyodalmat okozott, rontja a péntek megítélését, hogy az özönvíz is pénteki napon kezdődött.

A 13. tündért nem hívták meg

Csipkerózsika meséjében 12 tündért hívtak meg a születésnapi mulatságra, a 13.-at nem látták szívesen. Amikor a fülébe jutott, hogy nélküle rendeznek ünnepi vacsorát, habozás nélkül megátkozta Csipkerózsikát.

13. emelet sincs

Mivel sokakban kelt rossz érzést a babonás 13-as szám, ezért a legtöbb luxus óceánjárón kihagyják a 13-ast az emeletek számozásakor, vagyis a 12. szint után a 14. következik. Világszerte találhatók olyan szállodák is, ahol ugyanígy tesznek, sőt a szobák számozásánál is szándékosan kifelejtik a 13-as számot. Számos kórházban is hiába keresnéd a 13-as kórtermet.

A mániás 13-as

A 13-as számtól való rettegés annyira valós és létező dolog, hogy már orvosi nevet is kapott. Aki mániákusan kerüli a 13-as számot, könnyen lehet, hogy triszkaidekafóbiában szenved.

A rettegés foka: péntek 13.

Statisztikai adatok bizonyítják, nagyon is valós problémát jelent a 13-as számtól való félelem: az amerikai Stress Management Center and Phobia Institute kutatási eredményei szerint csak az Egyesült Államokban 21 millióra tehető azok száma, akiket valódi félelemmel tölt el a péntek 13-a.

13 fekete macska, aki feldobja a péntek 13-át

Két dolog van, amitől garantáltan ajvékolni kezdenek a babonás emberek: az egyik a péntek, 13-a, a másik, ha átszalad előttük egy fekete macska. Pedig a fekete macskák nagyon is szeretetre méltó jószágok.
Fekete macskának születni nem könnyű sors. Van, ahol szőrös boszorkányként, máshol szerencsehozó talizmánként tekintenek rájuk, vagy legalább is egyes testrészeikre. Sokszor az életük is veszélybe kerül fekete bundájuk miatt, és a menhelyekről is szerény sanszokkal indulnak az örökbefogadásért.

Nem mindenhol hoz balszerencsét a péntek 13.

Spanyolországban és Görögországban egyáltalán nem borzolja a kedélyeket a péntek 13-a. Sőt, ezekben az országokban sokkal félelmetesebbnek gondolják kedd 13-at.

Tudtad a péntek 13-ról?

Tudtad, hogy ha bármelyik 31 napos hónapban a 13-a keddre esik, akkor a következő hónapban garantáltan pénteki nap lesz 13-án? Előbb a spanyolok és a görögök rettegnek, utána meg a többiek… Idén áprilisban és júliusban esik péntekre a 13-a, így idén elég átvészelni a mai napot, és nincs több péntek 13-i rettegés. Persze, akár szerencsésnek is tarthatod ezt a napot.

Forrás / szöveg: NLCafé

 

Szóval… így vagy úgy – szerencsés tizenharmadikát… józanság vagy babonák!

Összeállította és szerkesztette: Streit Gábor Bora & BorArtRoom

  • POSZT: Pécs – 2017.06.08-17.

    Pécs, ókori nevén Sophiane nem csak egy megyei jogú, szép fekvésű, történelmi építészeti emlékekkel rendelkező, mediterrán város, mely Magyarország ötödik […]

  • Halas Napok: Tiszafüred – 2017.07.07-09.

    Tiszafüred (kikk ide) a Tisza-tó (klikk ide) “fővárosa”, Poroszlótól (klikk ide), a másik jelentős, környékbeli településtől nem mesze, mely a tó közvetlen […]

  • Éljen Augusztus Huszadika!

    AUGUSZTUS HUSZADIKA – NEMZETI ÜNNEPEINK LEGNAGYOBBIKA S miért? Mert államalapításunk napja ill. kereszténységünk ténye! Ha első királyunk, I. (Szent) István ezt nem […]

  • Programajánló 11.16. (Külföld)

    AZ ESEDÉKES PROGRAMOKAT TOVÁBBRA IS SZEMEZGETEM / 3. RÉSZ Tisztelt Látogatóim, mindenek előtt, ismételten biztatlatlak Benneteket “BorAjánló”-ra (heti hírlevél) feliratkozni, […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*