BorAjánló: hírlevél – feliratkozók ill. BoraBlog: bejegyzések – kategóriák

Tisztelt Látogatóim,

a “BorAjánló” hírlevélre már fel lehet iratkozni, amivel sokan éltek is, ahogy tapasztaltam! Viszont jelzem azoknak, akik nem tették ezt meg, hogy jóvá kell hagyniuk. Továbbá kis türelmet kérek még a teljes körű működtetésig, mely igazából rajtam múlik. Azért tettem be rendszerbe ezt a szolgáltatást, hogy a portál e nagyon fontos funkciója kínálatával minél több, minőségi, és általam válogatott kulturális  programot tudjunk ajánlani rendszeres olvasó Közönségünk részére. Evvel is generálva a folyamatos érdeklődést a portál felé, további ötletek megvalósítása céljából, a Látogatók sokrétű igényét kielégítve. A kért türelem kilátásba helyezése pedig azért történt, mert sok forrás jöhet szóba program lehetőségként, és ezek mindegyikét számba kell venni.

A “BoraBlog” a kezdetektől működik, melyben főleg olyan eseményekről készítek beszámolót, amiben magam is részt veszek, és esetleg fotózok is (erről galériák kerülnek létrehozásra “PhotoBora”-ban), továbbá számomra fontosnak tartott dolgokról írok), és most jutottam oda, hogy ezeket az érintett kategóriákba is szétosztottam (Irodalom, Képzőművészet, Előadóművészet). Így a blogoldal könnyeben áttekinthető, s ami meg egyik helyre sem illik, az az “Egyéb” kategóriába került besorolásra, mely gyakorlatot igyekszem konzekvensen tartani, és nem fent, hanem oldalt található meg.

Nos, tehát akkor még kis türelmet, de annál nagyobb élményt és szórakozást kívánok Mindenkinek!

FIGYELEM: van kivonatos portálunk a Facebookon is (klikk ide), de nem árt tudni, információért feliratkozni csak ezen web-oldalon (klikk ide) lehet!

Streit Gábor Bora & BorArtRoom

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*