Javában tartanak már az egri Agria Nyári Játékok: 2017.06.23-08.11.

Sok magyar ember szemében, a Heves megyei Eger az egyik legismertebb magyar város… első sorban Gárdonyi Géza műve, az Egri csillagok alapján… melyet a történelem írt, s persze, napjainkra már turisztikai szempontból is.

A városban jelenleg színházi fesztivál van, amelyben a mai napon az Édes Anna musical kerül programba, amit tavaly, a Kongresszusi Központban magam is láttam, és ismerem is személyesen a darabban játszó egyik színművészt, így szívesen ajánlom figyelembe. A musical nyári turnén van, melynek egyik állomása az egri előadás. A mű egyébként Kosztolányi Dezső azonos című regényének, zenés, átdolgozott változata.

Kosztolányi Dezső – Tóth Ádám – Horváth Zsolt: ÉDES ANNA MUSICAL (két felvonásban – Társulat: Budapesti Showszínház)

Meglepő műfajt választott Tóth Ádám szerző-rendező Kosztolányi Dezső: Édes Anna című regényének teljesen újszerű bemutatásához. A könnyedebb műfajnak gondolt musical keretében dolgozta fel az 1926-ban íródott és az 1919-22 közötti Magyarországon játszódó tragikus történetet.
A musicalban az eredeti story alapján zajló cselekmény tizenhat remek ritmusú, szövegű, ‘slágergyanús’ betétdal segítségével, sajátságos módon adja vissza a Kosztolányi mű lényegét.
A cselédtörténetben Kosztolányi az emberi kiszolgáltatottsággal szembeni iszonyatát fejezte ki, az adott kor társadalmi viszonyai között. Akkoriban a cselédet nem vették emberszámba, megalázták és az emiatt felgyülemlett indulat végül tragédiába fulladt…
Mindehhez kitűnő atmoszférát teremt a sodró lendületű zene, a dalok fülbe mászó ritmusa, az érzékeny, kifejező dalszövegek, a tragédia átélésének katartikus élményét nyújtva a nézőnek.
A zenei alap kiválóan illeszkedik a történethez, kifejezi a színpadon zajló eseményeket, visszaadja az érzelmi konfliktusok keltette hullámzásokat.
A musical a kiszolgáltatott cselédlány, illetve az árnyként megjelenő többi megalázott és kihasznált lány és a Vizy család sorsán keresztül üzen a mai világnak.
De hogy mit, annak megfejtése legyen a nézők feladata….

Addig is lélegzetvisszafojtva figyelhetjük a történetet és dúdolhatjuk a musical két ‘slágerét’: Isten szeret….Anna az más….,melyek még az előadás után is sokáig csengenek a fülekben.
Az Édes Anna musical 2016-ban a legtöbbet játszott musical előadás volt, az előadásokat közel 50 ezer néző láthatta!

SZEREPOSZTÁS:

Édes Anna – Békefi Viktória
Viziné – Polyák Rita
Vizi Úr – Kósa Zsolt
Jancsi úrfi – Getto Márton
Ficsor – Juhász György
Rendőrség – Békefi László
Tatár úr – Borbély Sándor
Tatárné – Korknay Simon Eszter
Kéményseprő – Korcsmáros András
Druma – Bor László
Bíró – Szabó Endre

Cselédek:
Kereki Anna
Sallak Dóra
Lőrinczi Emese
Bor Klára
Gere Orsolya
Bányoczky Nóra

Tánckar:
Szelle Marcell
Langó Bernadett
Szombath Gergő
Kovács Petra

Hegedű: Nédó Oga

Forrás: a musical Facebook oldala

A musical nyári turné állomásai 

De, ha már a fent említett Játékok keretében Egerben vagyunk, érdemenes magát a várost és környékét (köztük borvidékét) is felfedezni.

Eger és környéke látnivalók

Jó szórakozást kívánok!

Forrás: net (képek)

Összeállította, szerkesztette: Streit Gábor Bora

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*