2018. július 13. & Nagymamák Világnapja

A JÚLIUS 13. ARRÓL IS NEVEZETES (AMELY IDÉN PONT PÉNTEKRE ESIK)… HOGY E DÁTUMMAL ÜNNEPELJÜK A NAGYMAMÁKAT!

Ha meghalljuk azt a szót, “Nagyi”, azonnal egy jóságos tündér jut eszünkbe, aki az esetek nagy részében minden gyermeknek megadatik, s ugyan egykoron maga is volt szülő. de idestova már nagymamává érett. Evvel persze, az Édesanyákat nem kívánom degradálni, hiszen míg a Nagyszülő egy idő után eltávozik a családi kötelékből, addig az Anya még életünk felnőtt részében is velünk van.
Ám ifjonti éveinkben az Ő személye eléggé meghatározó, s emlékeinkben meg rendre visszatér… s az esetek jelentős részében igen nagy nosztalgiával gondolunk Rá. Mint én, a Sajátjaimra, főleg Anyai Nagymamámra, Akinek én voltam az első unokája. Az meg különösen növeli az emlékek szépségét, hogy iskola szüneti nyaraimat, egy csodás, zalai kis faluban, Zalaszentmihályon töltöttem.

Tehát, ha magamból indulok ki, az én Nagyim nekem mindig soha el nem múló, szeretet teljes emlék, amit szívemben örökké őrizni fogok.

De mitől is más egy Nagymama? Hát, attól, hogy Nála, szinte mindent lehet, amit a Szülőnél nem… ami olykor konfliktus helyzetet teremt.
Persze, ez sem általános, hiszen az “okos” Nagyi ezt elkerüli… jól lavíroz a szülő és a gyerek között, kvázi nála a kecske is jól lakik és káposzta is megmarad… nos, az enyém pont ilyen volt. Sosem emlékszem ebből fakadó nézeteltérésre Közte és drága-jó Édesanyám között.
Sajnos… idestova már Mindketten az Angyalok közül néznek le rám… ám, ha nem lett volna Nagymamám, sosem lett volna Ő az Édesanyám… úgyhogy a Nagyimnak… hálám, és hálám.

Elevenen él  bennem a fájó emlék, amikor Nagymamám már odaátra készült… és e miatt Anyukánk hívó szavára, Testvérhúgommal rohantunk le Hozzá. Kedvünkért kitartott, utolsó erejével még várt ránk… aztán, mikor a házba toppantunk, és onnan a kis szobába, ahol Anyukám ápolta… kinyitotta egy rövid időre a szemét, és találkozott a tekintetünk, amiben végtelen szeretet volt, a megnyugvás, hogy még életében láthatott bennünket, a végső búcsú, és az elköszönés… aztán nem sokkal később elment.

Bárkinek, Akinek van még, becsülje meg és szeresse… s amikor csak teheti, fogja meg a Kezét, és ölelje meg… köszönje meg a Szülője létét, és mondja neki, el sokszor, hogy… drága Nagymami!

Forrás / kép: Network & Természet Baráti Kör (Aranyosi Ervin)

Drága Nagymamáim – mindent…

Összeállította és szerkesztette: Streit Gábor Bora & BorArtRoom

 

 

 

 

Forrás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*