Továbbra is… éljen a SPORT!

A BUDAPESTI CSELGÁNCS VB KAPCSÁN, ELŐZŐ BLOGOMBAN…

…azt taglaltam, hogy jó mostanában magyarnak lenni… egyrészt, mert  kijutnak olyan helyekre sportolóink, ahova eddig már elég régen nem, s, ha már ott vannak, eredményesek (akár felnőttek, ifjúságiak, vagy szeniorok). Ezen túlmenően, sportdiplomáciánk is előrelépett (amihez persze kell sportolóink tiszteletet parancsoló teljesítménye, mert “megtámogatják” őket), aminek köszönhetően több, jelentős, nemzetközi sportesemény is lebonyolításra került idén hazánkban… és úgy tűnik, még nincs vége.

2017-BEN MÉG KÉT TOVÁBBI NÍVÓS, NEMZETKÖZI VERSENY LESZ MAGYARORSZÁGON…

…ahol szintén bizonyíthatjuk rátermettségünket ilyenek sikeres megrendezésében ill. a közvetítések által más nációk is jobban megismerhetnek bennünket… aminek egyáltalán nem elhanyagolható turisztikai jelentésege van e mai Világban.

DE MIÉRT ÍROK ITT ILYENEKRŐL RENDSZERESEN, MIKOR EZ EGY “KULTÚRPORTÁL”?

Azért, mert a sport az egyetemes emberi kultúra része, s az ókori görögöknél is magas szinten művelték, sok-sok műalkotást hagyva maguk után, még napjainkra is. S mert a sport fegyelmez, nevel, kitartóbbá tesz, inspirál, és még sorolhatnám. Egy-egy nagy bajnok művésze a szakágának, s ugyanúgy követi minden mozzatanát a közönség, mint egy zongoristáét vagy énekesét. Arról már nem is beszélve, hogy a sportolók általában sokoldalúbbak, mint az átlagember, nem egyikőjük más területen is maradandót alkot. Ez valószínű, azért van, mert az edzett test erős jellemet takar, aki céltudatos… s így követendő példa más számára. Magyarul… alkot Ő is saját területén, mint egy festő, a vásznán, vagy egy zenész a kottáján.

ÉS MÉG EGY… BEBÍZONYÍTOTT TÉNY, A SPORTOLÓK, PLÁNE, HA SIKERESEK…

…a legnagyobb tömegeket mozgatják meg, akár a stadionokban, akár a képernyők előtt, és képesek azok hangulatát pozitívan befolyásolni, és így példaképek is lenni. Az ilyen tehetséges sportembertől, én sosem sajnálom a juttatásokat, ugyanis azok árát Ő akkor fizeti meg, mikor más alszik, vagy épp a tengerparton napozik. Viszont az az eufória, amit győzelem esetén magának, s így másnak is okoz, az semmivel fel nem váltható. Nos, ha már művészet… ezért vélem a sportról is ezt!

További sikereket kívánok a magyar sportolóknak!

Forrás: net (képek)

Összeállította, szerkesztette: Streit Gábor Bora

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*